A kormány minden második forintot kiveszi az emberek zsebéből
Az MSZP szerint a reálbérek és a bruttó hazai termék csökkenése, valamint a vártnál magasabb infláció egyaránt az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának sikertelenségét jelzi.
A kormány minden második forintot kiveszi az emberek zsebéből

Tukacs István országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón azt mondta: a reálkeresetek ötszázalékos csökkenése, a másfél százalékos GDP-csökkenés és az első negyedévben 5,5 százalékos infláció ahhoz vezetett, hogy a kormány minden második forintot kiveszi az emberek zsebéből.


Ezt azzal támasztotta alá, hogy az alacsony keresetűeket sújtja az adójóváírás megszüntetése, a jövedéki adók és az áfa növelése áremelkedéshez vezetett, a kormány pedig most a távközlési, a közmű- és a sárgacsekk-adóval újabb terheket rak mindenkire.


Az MSZP-s képviselő hozzátette: a szocialisták változatlanul a kétkulcsos személyijövedelemadó-rendszer visszaállítását, a munkát terhelő járulékok csökkentését és a tőkejövedelmek magasabb kulccsal adóztatását sürgetik, lehetővé téve ugyanakkor, hogy a kis és közepes vállalkozások hitelhez jussanak.

 

(MTI)

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
3    *    5    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.