A Fidesz egy év alatt megbuktathat minden ellenzéki kormányt
Az európai intézmények számára nehéz volt tetten érni: mit is művel a párt. A probléma csak akkor jelentkezett, amikor a kormány mindezt összerakta egyetlen rendszerré, amelyben immár csaknem lehetetlen az ellenzék választási győzelme. A frankensteini államban az ördög a tényezők kölcsönhatásában van.
A Fidesz egy év alatt megbuktathat minden ellenzéki kormányt

A világban különféle mutatók vannak forgalomban a jogállamiság mérésére, ám ezek sokszor figyelmen kívül hagyják azt az alapvető tényezőt, miként hatnak egymásra az adott rendszer elemei, mert ha ezt is nézik, akkor az illető ország könnyen a lista éléről a végére kerül – írja a Governance című lapban közzétett elemzésében Kim Lane Scheppele.



A princetoni egyetem alkotmányjogásznője szerint erre jó példa az egykori Weimari alkotmány, amelynek alapján a szerző frankensteini államnak nevezi az akkori Németországot, bár az akkori alaptörvény alighanem véletlenül alakult úgy, ahogy.



A mai frankensteini állam viszont a modern autokraták szándékos teremtménye, éspedig bizonyos kormányok részéről, hogy megpróbálják elkerülni a szankciókat. Ennek úttörője az Orbán Viktor és a Fidesz vezette Magyarország – írja Scheppele, a magyar alkotmányjog szakértője. A párt a posztkommunista alkotmány egy sor akaratlan frankensteini hibájának eredményeként került hatalomra. Ilyen, hogy a dokumentumot csak kétharmaddal lehet módosítani, továbbá ilyen az aránytalan választási törvény. Az eredmény: a lakosság 34 %-nak támogatása kétharmadot adott a fiatal demokraták kezébe, felsőház és függetlenül választott elnök nélkül, amely és aki képeslett volna feltartóztatni egy elsöprő választási győzelem cunamiját.

 

A cikk a 168 Óra Online-on folytatódik.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
0    *    8    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.