A 30 legszervilisebb magyar – 2. rész (L-től Zs-ig)
Amikor az ember már azt hinné, hogy a talpnyalást nem lehet fokozni, olyankor kiált fel a 444, hogy HAHÓKÁM!!!! Csütörtökön publikáltuk a szolgalelkű mezőny első 15 versenyzőjét, ma pedig itt van a következő, semmivel sem gyengébb eresztés.
A 30 legszervilisebb magyar – 2. rész (L-től Zs-ig)

A szabályok nem változtak egy nap alatt. Továbbra is csak olyan nyaloncokkal foglalkozunk, akik az éppen most felül lévő hatalom előtt hajbókolnak, ügyesen megrogyasztva takonygerincüket. Mit mondjunk, van itt olyan versenyző is, aki már közel hatvan éve űzi a mindenkori hatalom körbenyalását.

 

Szörnyülködje végig a második csapatot, a végén pedig ne felejtsen el szavazni arra, aki ön szerint a legmélyebbre hajlandó bújni a felette lévő popókba!

 

A listát Bede Márton és Erdélyi Péter állították össze.

 

16. Mága Zoltán, aki az uraságnak húzza

 

Mága Zoltán munkásságának szép történelmi hagyományai vannak: a muzsikus cigány annak húzza, aki a legtöbbet teszi a mellényzsebbe. Szemben a Váci utcai turistáknak bazseváló kollégákkal, Mága nem lehúzós éttermekben, hanem a lehúzós állam közelében szeret feltűnni, és különösen vonzódik Orbán Viktor személyéhez. Nincs semmi, ami kedvesebb lenne a Jóistennek, mint egy fellépés a felcsúti katolikus templomban.

 

Hitvallás:

 

"Istenben hisznek és Orbán Viktor miniszterelnök úrban bíznak, ő az egyetlen reményük."

 

17. Mráz Ágoston Sámuel, aki bármit megmagyaráz

 

A Nézőpont Intézet főnökének szervilizmusa nem különbözik igazán a Fidesz-közeli értelmiség általánosan alázatos, minden hibát elnéző, minden rossz döntésre mentséget kereső és találó hozzáállásától. Mint az éjjeli lepkét a gyertya lángja, Mráz Ágostont a magyar seggnyalás lobogó fáklyája, Schmitt Pál, és a plágium-ügy csalogatta ki a tömegből, és vezette veszélyes helyekre. Persze a Nézőpont Intézetben, elemzőként sem volt gyenge az átlagos teljesítménye, de a kisdoktori visszavonása után mutatta meg igazán, hogy mire képes.

 

Hitvallás:

 

"Ezzel a mai döntéssel lezárhatónak tűnik a doktori cím körül kialakult botrány. Az egyetem a döntését meghozta, a címet megvonta, és ezt mindenki tiszteletben fogja tartani. (…) A legfontosabb, hogy a doktori cím és a köztársasági elnöki titulus az két külön dolog. Nem a tudományos karrierje miatt választották meg Schmitt Pált köztársasági elnöknek, hanem ez egy politikai döntés volt. Ezért ezt a két ügyet külön kell kezelni, és ezt láttuk a nap során, hogy nem is sikerült ezt a két dolgot összetolni."

 

18. Navracsics Tibor, az a drága, öntörvényű professzor

 

Van úgy, hogy az ember egy teljesen jelentéktelen kelet-európai egyetemen dolgozik, de sokkal többre vágyik. Álmaink valóra váltásához ilyenkor a legegyszerűbb út, ha lefekszünk a hatalomnak. Navracsics Tibor joggal, politikával és közszolgálattal kapcsolatos gondolatocskáinak gyakorlatba ültetéséhez a kormány pénzére van szükség, így azért cserébe ő bármire hajlandó. Egykori “elveinek” szembe köpése a minimum, de ő például olyat is tud, hogy nem támogat egy törvényjavaslatot, aztán amikor arccal kellene vállalni a véleményét, akkor természetesen mellette szavaz. Navracsics külön bűne, hogy a szárnyai alól kikerülő ifjú konzervatívokból tíz év múlva két ilyen talpnyalós listát meg lehet majd tölteni.

 

Hitvallás:

 

Kormányom többször kijelentette, hogy nyitottak vagyunk ezekre az alkotmányos rendszert érintő vizsgálatokra, és várjuk az Európai Bizottság és az Európa Tanács megállapításait.

 

A teljes listát a 444.hu-n tekinthetik meg.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
1    +    5    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.