A népre bízná a jelöltjei kiválasztását az MSZP
Kiáll az előválasztás mellett az MSZP, amely elküldte kidolgozott javaslatát a többi baloldali pártnak. Az Index által megismert koncepció szerint az MSZP mind a 106 választókerületben ingyenes szavazást szeretne, és a miniszterelnök-jelöltről is előválasztással döntene. Ha Gyurcsányék és néhány kis párt is benne van, jövő tavasszal eddig nem látott eljárást láthatunk a baloldalon.
A népre bízná a jelöltjei kiválasztását az MSZP

Az elmúlt 26 évben megszokhattuk, hogy a pártok belső életének egyik legfőbb mozgatórugója az, hogy valaki jelölt legyen. Nem volt ez másképp az MSZP-ben sem, ahol a helyi szervezetek az országos vezetés kvázi vétójogával hagyták jóvá a jelöltjeiket az egyes választásokon.

 

Ennek a gyakorlatnak most vége szakadhat. Az Index több forrásból is úgy értesült, hogy az MSZP hétfői elnökségi ülésén úgy döntött a pártvezetés: az MSZP kiáll az előválasztás mellett.

 

Korábban is javasolták ezt a pártban, sőt, még Tóbiás József elnöksége idején bekerült az alapszabályba az előválasztás lehetősége. Aztán a szocialisták elmentek a Párbeszéd párt (egykoron PM-nek hívták) előválasztás-egyeztetésére, amely elég gyorsan kiszavazóshow-vá fajult.

 

Most viszont fontos előrelépés történt, mert az MSZP kidolgozta a saját előválasztási koncepcióját, és kedden eljuttatta a baloldali pártokhoz is (a DK-tól kezdve az előválasztást amúgy is sürgető Párbeszéden és Együttön át a Bokros Lajos vezette Momáig). Nyugati demokráciákban, például a franciáknál, régóta ismert az előválasztás intézménye, itthon azonban még nem volt arra példa, hogy egy párt teljesen a szavazókra bízza egy-egy jelölt kiválasztását.

 

Az előszavazási koncepció részleteiről az Indexen olvashatnak.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
6    *    6    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.