Kapcsolódó tartalmak: matolcsy

Hír: Ebből újabb megszorítás lesz, akárhogy nevezi is Matolcsy

A görögöket még megelőzzük, de államadósság-növekedésre, recesszióra, és újabb 200 milliárdos megszorításokra számít az MSZP. A szocialisták reálisnak érzik az Európai Bizottság szomorú prognózisát.

Hír: Brüsszel: újabb megszorítások kellenek - Matolcsyék: tévednek

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint 2013-ban és 2014-ben is 3 százalék feletti GDP-arányos államháztartási hiány várható Magyarországon, Olli Rehn, a testület alelnöke azonban jelezte: Magyarország azon országok között van amelyeket az Európai Bizottság tavasszal a túlzottdeficit-eljárás megszűntetésére jelölhet, miután a kormány elkötelezett a hiánycél tartásában.

Hír: Népszabadság vélemény: Modellek

Egy határig érthető, ha egy politikus önigazolásként külföldi példákon erősíti magát. Az azonban már több mint zavaros, ahogyan legutóbbi eszmefuttatásában, a Heti Válaszban Matolcsy György a skandináv jóléti államok modelljét méltatja.

Hír: Népszava: Matolcsy mumus közeledik

Matolcsy lesz e a Magyar Nemzeti Bank elnök vagy sem, tulajdonképpen nem sokat változtat a leányzó fekvésén. Amíg dühöng az unortodox gazdaság- és társadalompolitika, addig nehéz elképzelni, hogy egy valóban teljesen független, szakmailag elismert szereplő kerüljön az MNB élére. Akár két nagyon önálló Matolcsyt vagy hármat is ki lehet nevezni - édesmindegy.

Hír: Íme Matolcsy legújabb fantazmagóriája

Orbán Viktor jobbkeze szeret nagyot mondani és rajong a szép, kerek számokért. Legutóbbi nyilatkozatában ismét egymillió új munkahelyet ígért 2020-ig, amire szükség lesz a külföldön dolgozó, szerinte félmillió kitűnő munkaerő visszacsábításához. Mindezzel csupán az a baj, hogy mind a számok, mind pedig a szándék távol állnak a realitásoktól.

Hír: Népszabadság: Újabb Matolcsy-csomag jöhet

Új gazdaságpolitikai irányra van szükség Magyarországon a fenntartható költségvetési konszolidációhoz, a növekedés és a bizalom elősegítéséhez, a pénzügyi szektor rendbetételéhez és a strukturális reformok végrehajtásához – állapította meg az IMF magyarországi országlátogatását végző delegációja hétfői közleményében.

Hír: Orbánt meglephette a Matolcsy miatti össztűz

A magyar kormányt meglephette az a széleskörű negatív reakció, amely Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter MNB-elnöki jelölésének lehetőségét fogadta - vélekedtek londoni pénzügyi elemzők Orbán Viktor miniszterelnök e kérdésben tett pénteki nyilatkozatát kommentálva.

Hír: Népszabadság vélemény: Spekulánsok

Nem kezdjük újra, de: már mindenki tudja, hogy nem lesz semmilyen IMF–uniós hitelmegállapodás, arra is mind többen ráébrednek, hogy miért nem.

Hír: Egyenlítő TV: Top 5 gazdasági bukta

Annak ellenére, hogy a kormány az elrugaszkodás éveként tekintetett az idei esztendőre, mi ennek nyomát sem láttuk. Kivéve akkor, ha az elrugaszkodást az európai és régiós átlaghoz kell viszonyítani, mert onnan tényleg egyre távolabb kerültünk.

Hír: Az év, amikor borzongató tündérmesévé vált az elrugaszkodás

Növekedés helyett recesszió, az IMF helyett pedig Brüsszel. Elszaladó infláció, megszorítások, reálbércsökkenés, államosítások, kevesebb munkahely. És még a Malév is bedőlt. Ez történt 2012-ben a magyar gazdaságban.

Hír: Elkészült a recesszió költségvetése

Több száz milliárdos tartalékkal megtámogatott, az eredeti javaslattal szinte köszönő viszonyban sem levő költségvetésről szavazott az Országgyűlés. A 2013-as évet meghatározó büdzsé a kormánypártok támogatásával emelkedhet törvényerőre. A fő cél, a költségvetési hiány 3 százalék alatt tartása teljesülni látszik, azonban nem kizárt, hogy ehhez jövőre újabb megszorító csomagok kellenek.

Videó: Matolcsy: az elvándorlás "rejtett nemzeti kincs"

Matolcsy György az oktatási, tudományos és kutatási bizottság ülésén úgy fogalmazott, hogy az elvándorlás miatt felesleges aggódni, az ugyanis rejtett nemzeti kincs.

Hír: Magyarország tönkre vágva - az Orbán-Matolcsy-bukás ára

Az MSZP szerint minden előrejelzés arra mutat, hogy az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről szóló tárgyalásokon károkat fog szenvedni Magyarország, a "Matolcsy-féle gazdaságpolitika" így már a jövőbeli fejlesztéseket is veszélyezteti - erről Tukacs István, a párt országgyűlési képviselője beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.

Hír: Egyenlítő TV: Egy éve játszadozik a kormány

Több mint egy éve hívta vissza Matolcsy György Magyarországra a korábban „kipaterolt” Nemzetközi Valutaalapot. Az ügy apropóján az Egyenlítő TV megemlékezik arról, hogy mi is történt 2011 novemberében, illetve hol is tartanak, vagy inkább nem tartanak a tárgyalások.

Hír: Kettős Mérce: Gyuri, please!

Gyuri bácsi, nálunk az olyan megszólalások után amit te legutóbb mondtál, félre szokták hívni az embereket azzal, hogy „Beszéljünk egy kicsit”.

Hír: MSZP: Ki hisz Matolcsynak?

A gazdaság idén érte el a mélypontot, jövőre már növekedési fordulat lesz – két újabb előrejelzése között most éppen erről mesél Matolcsy György. De ki hiszi ezt el neki?

Hír: Véleményvezér: Matolcsy úr, mondjon már le!

Matolcsy álma, miszerint a magyar GDP valamikor 2025 és 2030 között a jelenlegi duplájára nő, olyan távol van a realitásoktól, hogy az már fáj. Már nem lehet szótlanul elmenni amellett, hogy a gazdasági miniszter folyamatosan közröhej tárgya.

Hír: Matolcsy ránk ijeszt: ez csak a kezdet

Sokáig azt hittük, hogy nincs Nagy Terv, majd kiderült, hogy mégis van. A nemzetgazdasági miniszter legalábbis ismeri, kár, hogy a valóságot nem.

Hír: MSZP: 300 ezer forintnyi megszorítás jut egy négytagú családra

Az MSZP szerint jövőre egy négytagú családra több mint 300 ezer, egy főre vetítve 77 ezer forintnyi megszorítás jut Orbán Viktor és Matolcsy György felelőtlen gazdaságpolitikája miatt, ezért a szocialisták azt kérik a kormánypárti képviselőktől, ne az újabb megszorításokat, hanem az MSZP által kidolgozott gazdasági kilábalás programját támogassák és segítsék.

Hír: Index: Orbán jobbkeze bokrosabb Bokrosnál

A Bokros-csomag közel dupláját kapjuk az Orbán-kormánytól két év alatt. A megszorítások a GDP 9 százalékát is meghaladhatják, átlépve a 2700 milliárd forintot, amiből csak erre az évre 2000 milliárdnyit jelentettek be. Az elmúlt másfél évben átlagosan negyedévente kaptunk egy csomagot.

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
6    -    1    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.