Kapcsolódó tartalmak: köztársasági elnök

Hír: Áder János belehazudott egy generáció szemébe

Áder János köztársasági elnök kedden délelőtt kedvenc témájáról, a környezetvédelemről tartott órát a budapesti ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban, az előadás végén pedig a diákok kérdezhettek is tőle.

Hír: Molnár az ATV-nek: a Jobbik elnöke zsarolni tudja Orbánt

Belföld 0 inShare Molnár Gyula, az MSZP elnöke tegnap jelentette be, hogy a szocialista párt nem hajlandó tárgyalni a miniszterelnökkel az alaptörvény-módosításról, így nem is erről, hanem az eheti uniós csúcs témáiról egyeztettek.

Hír: Úton az elnöki rendszer felé?

Amennyiben a Fidesz-KDNP közvetlenné teszi az államfőválasztást, azzal lényegében már félelnöki, vagy akár teljesen prezidenciális rendszer vezethető be Magyarországon - állítja Fleck Zoltán. A kormányfő tusnádfürdői beszéde után felmerült, az ott bejelentett, "új hatalmi berendezkedés" már egy prezidenciális szisztéma lesz, amelybe Orbán átmentené hatalmát.

Hír: Népszava vélemény: Pártkatona

Megnyugodhatunk. Áder János államfő nem ment szembe a Fidesz elvárásával és április 6-ra tűzte ki a parlamenti választás időpontját. Aki esetleg valami mást várt, vagy abban reménykedett, hogy legalább formailag tartja magát az alkotmány előírásához, miszerint a köztársasági elnök "kifejezi a nemzet egységét", az most csalódott. Áder sokadszor is bizonyította, hogy hű pártkatona.

Hír: Már az alaptörvény is bűzlik a személyes jogalkotástól

Már az alaptörvény is "bűzlik" az "intézményes korrupciótól". Az Országgyűlés kétharmados törvényben készül rögzíteni a volt köztársasági elnök juttatásait.

Hír: Tóta W. Árpád: Szolgálat alól felmentve

Tisztelt Elnök úr, kedves János! Ember kellett ehhez a végeláthatatlan várakozáshoz, lapításhoz, a kifogástalan mosolygáshoz éveken át – de végül sikerült. Benn vagy.

Hír: Nol.hu: Ha eltekintünk attól ... – Véleményünk Áder beszédéről

...ha mindettől eltekintünk, akkor megállapítható, hogy Áder János tisztességes beszédet mondott az Országgyűlésben, ami a körülményekhez képest még szolid derűre adhat okot.

Hír: Hírszerző vélemény: A szakkoli révbe ért

Nem túl nagy meglepetéssel a Magyarország ötödik államfőjévé választották Áder Jánost. Innen feljebb már nem nagyon van. A kérdés, hogy mi jön ez után.

Hír: Nem önjáró, nem kukacoskodik - Államfőt kaphatunk ma

Az ellenzéki pártok korábban azt közölték: vagy részt sem vesznek a titkos voksoláson, vagy nemmel szavaznak a Fidesz-KDNP jelöltjére.

Hír: 168 óra online vélemény: Pártállamfő

A kormánypárt számára megnyugtató érzés, hogy a köztársaság új elnöke minden tekintetben a központi akarat, vagyis Orbán Viktor politikájának talpköve lesz.

Hír: Egyenlítő blog vélemény: Jó döntés Áder az államfői posztra?

Jelen pillanatban nagyon úgy tűnik, hogy Áder János lesz az, aki válthatja a hivatal tekintélyét földbe döngölő Schmitt Pált.

Hír: Népszabadság Online vélemény: A Senkitől az Istenig

Lehet jó egy államfő erre, arra és semmire. Lehet egy politikai program végrehajtásának irányítója, lehet éjjeliőr s jó szolga, végül pedig lehet díszpinty.

Hír: Baloldali.hu: Az államfő mint háborús eszköz

Milyen hatást fog gyakorolni a demokratikus intézményrendszerre az, ha Orbán Viktor miniszterelnök egy Fidesz-alapítót, Áder Jánost vagy Kövér Lászlót jelöli erre a posztra?

Hír: Az orbánizmus bebetonozásához keres államfőt a Fidesz

Az orbáni politika, a „centrális erőtér” kétéves eredményeit kellene megvédenie Schmitt Pál utódának: erre a szerepre keres alkalmas államfőjelöltet a miniszterelnök-pártelnök

Hír: Orbán "szabadságharcos" elnököt szeretne, magától jobbra

Orbán Viktor alkotmányozó, az új alaptörvényt és ezzel az ország szuverenitását is védő köztársasági elnököt szeretne. Kövér Lászlót kapacitálják, de Áder is esélyes lehet.

Hír: Mesterházy: Fideszes pitbull a Sándor-palotába?

Orbán Viktornak nem volt igaza 2010-ben, amikor egyik bábját ültette az államfői székbe. Már akkor is voltak, voltunk, akik látták, hogy ebből baj lesz.

Hír: Állampolgári véleményeket vár az MSZP

Az MSZP állampolgári javaslatokat, véleményeket vár arra vonatkozóan, hogy milyen karakterű köztársasági elnököt válasszon Schmitt Pál utódjául az Országgyűlés.

Hír: Áder, Kövér, Szájer: Schmittnél is kevesebbek

Nincs politikán kívüli teljesítményük, egyetlen erényük az Orbán iránti hűség. Göncznek, Mádlnak, Sólyomnak komoly életműve volt, de még Schmitt is letett valamit az asztalra.

Hír: Díszpolgári címre jelölte Tulassay Tivadart a fővárosi MSZP

Mások mellett Tulassay Tivadar gyermekgyógyász akadémikust is budapesti díszpolgári címre jelölte a Magyar Szocialista Párt - közölte Horváth Csaba.

Hír: Véleményvezér.hu: Ezért történelmi Schmitt Pál lemondása

Schmitt megy, a példája marad: ha egy politikus bármi olyat követ el, ami a távozó elnök bűneihez hasonlítható, nagyobb valószínűséggel lesz kénytelen rögtön venni a kalapját.

«12»

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
2    +    5    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.