Kapcsolódó tartalmak: demokrácia

Hír: Beszólt a norvég miniszter Orbánnak

Magyarország útja vissza a múltba címmel közölt olvasói levelet csütörtökön a Financial Times európai kiadása Vidar Helgesentől, Norvégia európai ügyekkel foglalkozó miniszterétől.

Hír: 168 Óra vélemény: Balsors

Az önkormányzati választások elvesztésére készülő baloldali pártok nem fogták fel, mekkora a baj. A baloldalt fenyegető legnagyobb veszély az, hogy végbemegy az orbáni rendszerbe való domesztikált integrálása. Mutatis mutandis a putyini mintára.

Hír: A tusnádfürdői handabandázó

Normális körülmények között Orbán Viktor gondolatai szóra se lennének érdemesek. Minden talponállóba jut egy ezekből a tűpontos világlátókból. A kocsmai hősök egyik jellegzetes vonása, hogy többen közülük elbeszéléseikben már hegyeket hordtak el, hétszer megmentették a világot, példás családapák, mindig igazuk van, és rettenetesen okosak, ide éppen csak beugrottak amúgy.

Hír: A miniszterelnök kilépett a polgári demokráciák értékrendszeréből

Az MSZP elnöke szerint az az állam, amely nem a szabadság köré szerveződik, előbb vagy utóbb kilép a demokrácia keretei közül. Tóbiás József közölte: szélesebb, erősebb, külső és belső kontrollokkal működő demokráciára van szükség.

Hír: EBESZ: óriási bajok vannak az áprilisi választás tisztaságával

Az állami propaganda a kormánynak kampányolt, a választási rendszer átalakítása is a Fidesznek segített, a határon túli szavazatoknál sérült az egyenlőséghez való jog - csak néhány kritika ez az EBESZ most kiadott jelentéséből az áprilisi magyar választásról. Magyarország megsértette az EBESZ koppenhágai szerződését a demokratikus választások feltételeiről.

Hír: A Fidesz újabb választási csalást intézményesítene

Korábban már írtunk arról, hogy mit művelt a Fidesz a választási rendszerrel. Elemzésünkben sorra vettük az okokat, amelyek miatt kijelentettük, hogy a Fidesz előre elcsalta a választást. Ugyanakkor azt is megírtuk, hogy a baloldal veresége közel sem csupán a Fideszre szabott választási rendszer miatt volt kódolva.

Hír: Az elveszett szavazók nyomában

Ha az ellenzék valaha többséget akar szerezni a magyar társadalomban, akkor két lehetősége van. Vagy meggyőzi a szavazókat a maga igazáról, vagy a politikáját igazítja – bizonyos kereteken belül – a választói igényekhez.

Hír: Magyarország: egészen Balkán

Már többször írtunk arról, hogy a magyar demokrácia jelentősen átalakult az elmúlt években. A kormány feketelistáján szereplő hazai és nemzetközi civil és államközi jogvédő szervezetek is felhívták arra a figyelmet, hogy a fékek és ellensúlyok rendszerének leépülése, a folyamatosan növekvő korrupció miatt hazánk kezd kikerülni az egyértelműen nyugati értelemben vett demokráciák köréből.

Hír: Rohanunk a diktatúrába

Csókolom, tessék mondani, ott vagyunk már? Ez már a diktatúra? Már mindannyian szemek vagyunk a láncban? Itt még szabad a választás? Igazságosak és sportszerűek a szabályok? És a sajtó? Azt ír, amit akar? Vagy, amit szabad neki? És ha megírja, akkor megtarthatja a szerkesztő az állását?

Hír: Csúnyán elmeszelték Magyarországot Washingtonban

Magyarország közel került ahhoz, hogy kiessen a "konszolidált demokráciák" kategóriájából – derül ki a Freedom House 2014-es Nations in Transit jelentéséből.

Hír: Budapest ostroma: a fővárosban is jobbra lejt majd a pálya

Az országgyűlési és az európai parlamenti választások jelezték, hogy a baloldalnak a nagyobb önkormányzatok közül néhány megyei jogú város (pl. Szeged és Miskolc) mellett a fővárosban és annak kerületeiben van csak esélye az önkormányzati választásokon.

Hír: Elfogadhatatlan a Fidesz önkormányzati javaslata

A kormány végképp irányíthatatlanná akarja tenni Budapestet. Végképp irányíthatatlanná tenné, és 23 részre szakítaná Budapestet a Fidesz bejelentett önkormányzati javaslata. A kormányban annyira félnek az őszi önkormányzati vereségtől, hogy inkább teljesen felszámolnák a budapestiek demokratikus döntéshozatalát.

Hír: Szabad-e vitatkozni a Jobbikkal - Ez a kérdés?

Hetek óta folyik a diskurzus a megmaradt baloldali politikai térben: szabad-e vitatkozni a Jobbikkal. Az ATV-től a Népszabadságig beszélnek a politológusok, újságírók és politikusok arról, mi a helyes taktika. Miközben arról nem beszél senki, mivel akarjuk meggyőzni a Jobbik-szavazókat. Pedig valójában ez a kérdés abban vitában, ami a baloldal és a Jobbik viszonyáról szól.

Hír: Mesterházy: Ne folytassa Orbán Viktor!

Ami eddig csak „több volt, mint kormányváltás”, immár „második rendszerváltássá” vált – eddigi kormányzati teljesítményével kérkedett így a miniszterelnöki szombati eskütétele után mondott beszédében.

Hír: Újra kezd a kétharmados törvénygyár

Várhatóan nem akadályozza meg a Fidesz, hogy a volt skinhead-vezér, a jobbikos Sneider Tamás a ma megalakuló új Országgyűlés egyik alelnöke legyen. Mindez sokat elárulhat arról, miként fogja Orbán Viktor - őt idézve - szolgálni a hazáját még négy évig.

Hír: Elvitték a megszállási emlékműtől a tüntetőket

Egyenként távolították el a rendőrök a budapesti Szabadság térre tervezett emlékmű építési területéről kedd délután azokat a demonstrálókat, akik a német megszállás áldozatainak emlékműve megépítése ellen tiltakoztak.

Hír: Nemzetrondítók

Már az sem volt rendben, hogy a Jobbik az előző ciklusban parlamenti alelnököt adhatott. Bár Kövér László viselt dolgai halványították ennek szégyenét, máig megmagyarázhatatlan, hogy a demokratikus frakciók miért tűrték el. Ha nincs eszköz arra, hogy ezt megakadályozzák, akkor találjanak ki egyet.

Hír: Népszava vélemény: Orbán ölelése

"Építem a baloldalt is magába foglaló nemzeti közösséget" - nyilatkozta Orbán Viktor még a választások előtti napokban. A mondat, túl azon, hogy hihetetlen magabiztosságra utal, mintegy megelőlegezi a kétharmados győzelmet, túlmegy a híres-hírhedett kötcsei gondolaton, amely a centrális erőtérről értekezett.

Hír: Keleti szél fújja a szélsőjobb zászlóit

A Jobbik Oroszországgal a háta mögött belpolitikai szinten sem lesz könnyen félreállítható - derül ki a Political Capital elemzéséből.

Hír: Tudomásul vesszük az eredményt, de nem tudunk gratulálni

Miután megköszönte a szavazók a támogatását Mesterházy Attila, az ellenzéki szövetség miniszterelnök-jelöltje bejelentette, tudomásul veszi az eredményt, de nem akar gratulálni a győztesnek, mert az tisztességtelen szabályok mellett szervezte meg a választást.

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
2    *    1    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.